Bár nagyon szerettem volna részletesen a szülésemről írni, de lelkileg még mindig nem vagyok felkészülve arra, hogy nyilvánosan, egy blogon leírjam azt, hiába meséltem el több közeli hozzátartozónak, barátnak, a pszichológusomnak. Így inkább általánosabban, kevésbé érzelmesen és részletekbe menően írom le azt, mit kell tudni a második trimeszteri halvaszülésről.
Kezdjük ott, hogy Magyarországon a terhesség 24. hetéig, illetve 500 grammos súlyig vetélésnek minősül, efölött már nem vetélésről, hanem halvaszülésről beszélünk. Ez Szlovákiában, ahogy utánajártam, már nem annyira egyértelmű, elviekben már a 22. hét végétől halvaszülésről beszélünk, és itt is az 500 grammos súly jelenti a vízválasztót.
Nálam nagyon a határon volt az egész. Én szlovákiai lakosként a 22. hét utolsó órájában, 23:20-kor szültem meg a halott kislányomat, aki pont 500 grammos volt. Negyven perc hiányzott, hogy belépjek a 23. hétbe. Ott a szobában rögtön, mielőtt elvitték volna a kislányomat, megkérdezték, hogy el szeretném-e temetni. Én erre a kérdésre egyáltalán nem voltam felkészülve, hiszen két órával előtte még azt sem tudtam, hogy szülni fogok, nem hogy a gyermekem temetéséről kell döntenem. A legborzasztóbb rémálmomban sem hittem volna, hogy valaha ilyen döntéseket kell hoznom, és rögtön rávágtam, hogy nem szeretném. Így aztán papíron úgy lett leírva, hogy spontán vetélés történt, nem szülés. Tehát a jogi szabályok szerint nem kellett halotti bizonyítványt kiállítani, és nem kellett eltemetnem a gyermekem. És persze ezáltal nem lettem jogosult sem a 14 hetes anyasági szabadságra, amit halvaszülés után is jár az anyának.
Ezek a jogi dolgok, de ennél sokkal fontosabbak a biológiai, azaz testi, és ennél is jobban az érzelmi megélések. A 22. hétben történő veszteség, hívjuk azt vetélésnek vagy szülésnek, biológiailag igenis szülésnek számít. A placenta már teljesen kialakult – ez általában az első trimeszter végére alakul ki, innen is más az első trimeszteres veszteség és az az utáni -, tehát hormonálisan már teljesen más szakaszban vagyunk. Nem akarok belemenni ezekbe a dolgokba, mert bár biológus vagyok, de nem orvos, és teljesen máshoz értek, de lényeg az, hogy a placenta kifejlődésével és ahogy haladunk a terhességben, nagyon sokminden megváltozik. Én nem ismertem fel időben, mivel az első gyermekem volt, de már órákkal a szülés előtt beindultak a szülési fájdalmak, azaz az összehúzódások. Először összevissza, aztán ritmikusan, bizonyos időközönként, és egyre sűrűbben. Majd egyik pillanatról a másikra elfolyt a magzatvíz. És anélkül, hogy belemennék részletekbe, epidurális érzéstelenítés híján bizony éreztem minden percét a szülésnek, azt is, ahogy már ott a kisbabám feje a szülőcsatornában. Megszületése után vártuk a placentát, hogy jöjjön ki, ami normális esetben ez tíz-húsz percen belül megtörténik. Nálam a gyulladás miatt nem akart leválni, emiatt másnap még egy műtéten is átestem, ez volt más az én szülésemben. Meg az, hogy nem vittem haza egy élő kisbabát.
Amit sokan nem tudnak még, az a tejtermelés. Bizony, a placenta miatt beindul a tejtermelés is, a szervezet nem tudja megkülönböztetni, hogy egy egészséges kisbabát vagy egy halottat hoz világra, így ezt a dolgot gyógyszeresen le kell állítani. Én a gyógyszereken kívül megkaptam utasításban, hogy a kórházból kikerülve még legalább egy hétig legyen lekötve a mellem, hogy húzódjon össze.
Szülés után a szülésznő felkészített, hogy 3-5 hétig még vérezni fogok, ez természetes dolog minden szülésnél, első napokban ez erősebb, menstruációs mennyiségű vérzés (nálam mondjuk enyhébb volt, de nekem nagyon erős menstruációim szoktak lenni), aztán fokozatosan gyengül. Én négy hétig véreztem szülés után, rá 10 nappal pedig megjött az első menstruációm.
És hát a hormonok. Engem ugye pajzsmirigy híján az egész terhességem alatt monitoroztak, havonta jártam vérvételre, hogy jól be legyen állítva a hormonmennyiségem. Szülés után az én esetemben is hat hetet javasoltak, hogy várjak, míg helyreáll a szervezetem és beállnak a hormonjaim, és utána kellett mennem vérvételre. Ezenkívül ugyanúgy be kellett tartanom a „hat hétig nincs semmi intim kapcsolat„-elvet, mert gyógyulnom kellett a szülés után, és ugyanúgy mentem hathetes kontrollra, mint bármelyik nő.
Érzelmi szinten pedig egy még extrémebb állapot, mint egy normális szülés, hiszen a hormonokon felül a hatalmas és borzasztó gyásszal kell megbirkózni. Ezt leírni sem lehet, mekkora fájdalom és veszteség, mennyire szélsőséges minden szempontból, és most, ebbe a posztba nem is tudom ezt kifejteni.
Tehát a második trimeszterben minden terhesség szüléssel végződik. Legyen az császár, vagy természetes szülés. Nem számít, hogy hozod világra a gyermeked. És nem számít, hogy egy élő, egészségéges csecsemőt szülsz, vagy egy halott kisbabát. Minden szülés, szülés, bármennyire is kérdőjelezik meg ezt páran.