Végighányott terhesség

Szeretném azt mondani, hogy nem hánytam végig a terhességem, és a cím csak kattintásvadász, de kis túlzással sajnos ez történt. Még a tragédia napján is hánytam, a nővérke azt mondta a fájdalomtól, de mintha csak egy szimbolikus lezárása lett volna egy korszaknak.

Ahogy kezdődött

A nyolcadik hétben kezdtem hányni. Ahogy már írtam, kezdődtek a reggeli émelygések, először még tartottam magam, aztán, egy szép vasárnapi reggel megtörtént, aminek meg kellett történnie. Akkor már három napja pocsékul voltam, anyu hozott gyömbérteát és gyömbéres szirupot, tehát a klasszikus dolgokat az émelygésem csillapítására. Ennek csak az lett a vége, hogy másnap reggel ezt hánytam ki.

Emlékszem, ez az egész olyan volt, hogy kijöttem a mosdóból, és a férjemmel egymásra néztünk, majd röhögni kezdtünk. Na, végre megtörtént az a klisé, amit minden filmben ellőnek, ha a terhességet akarják bemutatni! Tényleg, tiszta szívből nevettünk, ráadásul én meg is könnyebbültem, hogy vége lett az émelygésemnek, és végre megnyugodott a gyomrom.

Sajnos, a megkönnyebbülés nem sokáig tartott. Délutánra már ugyanúgy rosszul voltam, ugyanúgy próbáltam mindenfélével csillapítani a hányingert, szinte semmilyen sikerrel.

Jött a hétfő, dolgozni mentem, és egész vonatúton fogtam a zacskót, és koncentráltam, hogy el ne hányjam magam. Aztán próbáltam eszegetni, sokszor kis adagokat, pont az ellenkezőjét, ahogy szoktam. Nem is nagyon tudtam megszokni, régen szerettem, ha ritkán eszem, de rendes adagot, pláne munkában, mikor nem volt annyi időm. Aztán folytatódtak a napok, a legrosszabb a vonaton volt, mikor még csak mobilozni sem tudtam, úgy kellett koncentrálnom, nehogy itt dobjam ki a taccsot. Nagyon fárasztó volt a szokásos pihenés helyett arra összpontosítani, hogy a reggelim ne kint landoljon. Mert ilyenkor már kellett felkelés után is ennem, nem volt elég munkában, ahogy azt már megszoktam.

Hormontabletta és reggeli hányás

A legrosszabb pedig az volt, hogy bent kellett tartanom a pajzsmirigygyógyszerem, amíg fel nem szívódik. Ugye hiányzó pajzsmiriggyel csak így tudtam a hormonokat kapni, hogy reggel éhgyomorra beveszem az orvosságot, és utána minimum fél órát nem eszem. A baj csak az volt, mikor húsz-harminc-negyven perc után hánytam ki. Ilyenkor fogalmam sem volt, mit tegyek: vajon mennyi szívódhatott fel ennyi idő után? Egészet már újra nem vehetem be, mert akkor túladagolom magam, de mennyit törjek a gyógyszerből? Mivel nem látok bele a gyomromba, hogy milyen adagot sikerült megemésztenem a pirulából, így csak tippelni tudtam. Általában megfeleztem a gyógyszert, és hányás után feleannyit bevettem.

Az volt a legjobb, mikor rögtön bevétel után pár perccel hánytam ki, ilyenkor egyértelmű volt, hogy újra be kell vennem az egészet, mert még szinte le sem ért. És 45 perc után is már megnyugodtam, hogy talán már felszívódott. Aztán, egy-két hétnek kellett eltelnie, mire kialakítottam egy rutint: felkeltem egy órával a szokásos ébresztő előtt, bevettem a cuccot, és futottam visszafeküdni. Még vissza tudtam aludni, és alvás közben nem tudtam kihányni. Ez a módszer általában az esetek 95 százalékéban működött is.

De nemcsak a reggelek voltak szörnyűek, hanem az egész nap. Még bőven szeptember volt, és már olyan szinten voltam, hogy munkán kívül nem tudtam sehova menni, mert rosszul voltam. Le kellett mondanom a programokat, pláne olyanokat, ahol kaja is volt. Munkában is csak túléltem, és nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne dobjam ki a taccsot, ami talán a legfárasztóbb volt az egész terhességben.

Az esküvőm előtt két nappal, este 10 órakor, egy egész napos rosszullét után, hánytam el magam. Viszont viszonylag szerencsém volt, talán az izgalom miatt, de az esküvőmet kibírtam nagyobb rosszullét nélkül, hányingerem sem volt túl kirívó. A kétnapos nászutunk azonban már sokkal rosszabban telt hányingerügyileg, de ezt talán egy külön posztban kifejtem majd.

Fokozódó rosszullétek

Jött az október, és akkor jött az igazi feketeleves. Már az első trimeszter végét jártam, több helyen írták, hogy már mérséklődni fog a hányinger, bírjam ki. A 12. héten volt az első olyan nap, hogy nem tudtam elindulni a vonatra, annyira rosszul voltam. Akkor ki kellett vennem a csütörtök-pénteket, mert képtelen voltam elmenni a WC mellől. Ekkor már olyan szinten volt a gyomrom a sok savanyúságtól, hogy már a vizet is kihánytam tíz percen belül. Szerencsére ez két napon megoldódott, de rá kellett jönnöm, hogy a savanyú uborkát kerülnöm kell, mert ideig-óráig jó a gyomromnak, de aztán ha túlzásba viszem, akkor meg kiégeti a gyomrom, és azért hányok.

Azokban a hetekben, hónapokban az egész életem az evés és a hányás körül forgott. Állandóan éhes voltam, viszont állandóan rosszul is. Ha ettem, az volt a baj, mert hánytam, ha nem ettem, akkor meg a falat kapartam az éhségtől. Mindig csak a kajára gondoltam, még soha nem nassoltam ennyit és soha nem kívántam még ennyimindent. Ez annyira rárakta a bélyegét az egész terhességemre, hogy egyáltalán nem tudtam élvezni azt.

Megoldás a hányingerre

A 14. hétben a nőgyógyászom megkérdezte, hogy szeretnék-e gyógyszert szedni hányinger ellen, mert ilyenkor már nem szabadna ennyire rosszul lennem. Kissé szkeptikus voltam, mert sokan azt mondták, semmi sem segít, de ha ez tényleg bejön, akkor persze. Állítólag ez az egyetlen a piacon, melyet terhes nők is szedhetnek, csak sajnos nálunk, Szlovákiában nem támogatja az állam, teljesen magamnak kell fizetnem. Mondom, oké, vágjunk bele, ha tényleg segít, megéri. Egyébként Xonvea a gyógyszer neve, 32 euróba kerül és 20 darabot tartalmaz. De mindenképp este lefekvés előtt vegyem be, mert eléggé altatja az embert.

Hát, az nem kifejezés, mennyire kiütött! Konkrétan másnap alvajártam, annyira álmos voltam. De működött! Másfél hónapnyi nonstop émelygés után végre jól volt a gyomrom. Az már más kérdés, hogy teljesen ki voltam ütve, de legalább nem voltam rosszul. Valamit valamiért.

Bár az első nap volt a legrosszabb, de körülbelül két hétig tartott, hogy napközben is alvajártam. Ez egyébként teljesen másfajta álmosság volt, mint anno az első trimeszteri terhességi fáradtság. A terhességi fáradtság korántsem volt ilyen intenzív, inkább olyan „nincs energiám, így mindent csigalassan csinálok” fáradtság, ennek a gyógyszernek a hatása pedig az altatóhoz hasonlított, konkrétan elaltatott. Így utólag nem is értem, hogy bírtam ki azokat a heteket a munkában.

Aztán, mikor elfogyott a 20 napnyi gyógyszerem, mondom, már tuti nem lesz rá szükségem. Na, amint kihagytam két tabletátt, rögtön visszatért régi jó barátom, a hányinger és a hányás. Gyors sebességgel írattam ki az újabb adagot, és már nem mertem kisérletezni a tabletta elhagyásával.

November közepén viszont hiába szedtem már a gyógyszert, körülbelül heti egy alkalommal így is belefutottam a hányásba, csodabogyó ide vagy oda. Akkor már az álmosító hatása sem volt olyan erős, valószínű hozzászokott a szervezetem. Emlékszem, három hónap után ekkor próbálkoztam újra a zsírosabb kajákkal, hamburgert ettem, hát rögtön ki is hánytam. És a szedése mellett is már újra émelyegtem, nem olyan intenzíven mint előtte, de azért nem voltam száz százalékosan jól. Ezt egyébként szülés után volt nagyon feltűnő, hogy hirtelen mennyire jól lett a gyomrom, és milyen szarul is voltam az egész terhességem alatt.

Kérlek, írjátok meg a Ti történeteiteket, ti mennyire voltatok rosszul a terhességetek alatt.